Új tűzoltóautóval gazdagodott Dombóvár

Nyolc új magyar gyártású Rába tűzoltóautót vehetnek birtokba a tűzoltók, köztük a dombóváriak is.
A Rába Heros Aquadoux 4000 típusú gépjárműfecskendő ünnepélyes átadására péntek délelőtt került sor a Dombóvári Katasztrófavédelmi Kirendeltségen. Az új tűzoltóautót Neiczer Tamás tű. főhadnagy, tűzoltóparancsnok-helyettes mutatta be a meghívott vendégeknek. Az ismertetőből kiderült, hogy a jármű a beavatkozó állomány mind városi környezetben, mind lakott területen kívüli, akár nehéz terepviszonyok között lévő kárhelyszínre szállítását biztosítja, ezek mellett kiemelt oltástechnikai és műszaki mentéshez szükséges készségekkel is ellátták. A nevében szereplő szám arra utal, hogy 4000 liter víz szállítására képes.

Dr. Balázs Gábor tű. ezredes megyei igazgató ünnepi beszédében elmondta, hogy az új fecskendőket a gyakorlati igényekhez igazodva tervezték: vizsgálták a legeredményesebben használható technikát, a magyar építkezési szokásokat, a város- és településkultúrát, a leggyakrabban előforduló, megoldásra váró katasztrófahelyzeteket. A gépjárműfecskendők műszaki paramétereit a BM OKF a szakterületekkel egyeztetve, a korábban beszerzett hasonló jármű műszaki képességeire, valamint a beszerezések óta megjelent technikai újdonságokra alapozva állította össze.

Az új járművet dr. Hegedűs János katolikus plébános megszentelte, Szűcs Eszter evangélikus lelkész pedig megáldotta.

A jármű indítókulcsait Dávid Sándor tű. alezredes, a Dombóvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság parancsnoka vette át az igazgatótól.

A dombóváriaknak nem ez az első új járművük, 2016 májusában egy IVECO MAGIRUS típusú magasból mentő szerrel gazdagodott a város hivatásos tűzoltósága, akik 54 település közigazgatási területére vonulnak elsődleges beavatkozóként, ami három megye területét érinti.

Az ünnepség után a meghívott vendégek megtekinthették az új járművet.

A fejlesztés a Katasztrófavédelmi rendszerek fejlesztése – tűzoltógépjármű-fecskendők rendszerbe állítása nevű, KEHOP-1.6.0-15-2015-00001 azonosítószámú projekt keretében valósul meg, és összesen száznyolc új tűzoltógépjármű beszerzését teszi lehetővé, 14 és félmilliárd forintos uniós támogatással.


A tűzoltók gépjárműparkjának fejlesztése 2014 óta zajlik. A hazai tűzoltóautó-gyártás újraindításának köszönhetően ez év június 15-ig összesen 108 hazai tűzoltóautó készült el a BM Heros Zrt. üzemcsarnokában. A gépjárművek rendszerbe állításával tovább erősödik Magyarország tűzvédelme, a korszerű eszközök használatával hatékonyabbá válnak a beavatkozások, nő az emberek biztonsága.