Pénteken kezdődik a Zsolnay Fényfesztivál Pécsett

Három nap alatt százötven ingyenes programmal – köztük Natalie Imbruglia és Buika koncertjével – várja péntektől a közönséget Zsolnay Fényfesztivál, amelyet első alkalommal rendeznek meg Pécsett.

A fesztivál idején a belváros huszonnégy helyszínét médiaművészek szemkápráztató alkotásai díszítik majd – írta az MTI-nek eljuttatott közleményében a szervező Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. (ZSÖK).
Éjjelente “felragyog” a Barbakán, a Sétatér, a Janus Pannonius utca, a Széchenyi tér, a Színház tér, a Jókai tér és a Király utca több pontja is. Statikus és mobil fényinstallációkat, hagyományos épületvetítéseket, klasszikus és modern fényélményeket is láthatnak a résztvevők.
A ZSÖK szerint a fesztivál csúcspontja a Zsolnay Light Art 3D nemzetközi fényfestő verseny döntője lesz, amelyre érkeztek alkotók Mexikóból, Chiléből, Lengyelországból és Franciaországból is.
A művészek péntek és szombat este a pécsi székesegyház épületét megfestve mutatják be produkcióikat, amelyek különlegessége, hogy a bazilika oldalhajója mellett annak tornyaira is vetítenek.
A fényfesztivál úgynevezett cirkuszi helyszínén, a Széchenyi téren péntek este a Theater Tol nevű, 18 fős belga utcaszínházi-légtornász formáció előadását láthatják az érdeklődők. A bemutatón egy 60 tonnás daru emeli magasba a szereplőket.
A közönség szórakoztatásáról – mások mellett – a máltai Tribali és az amerikai Brooklyn Gypsies koncertje gondoskodik.
A ZSÖK arra is felhívta a figyelmet, hogy a fesztivál két kiemelt fellépőjének koncertje is ingyenessé vált: Natalie Imbruglia és Buika előadását is belépődíj nélkül élvezhetik a fesztiválozók.
Ugyanakkor az azoknak otthont adó Dóm tér korlátozott befogadóképessége miatt érdemes regisztrálni a két nagykoncertre, amit csütörtök éjfélig a www.fenyfesztival.hu oldalon lehet megtenni.
A koncerthelyszínek közelében Pécs kétezer éves történelmét megidéző nagyszabású felvonulást és divatshow-t is rendeznek.

-MTI-