2018-XII. UltraBalaton

Teljesítették: Futóegerek 1-es csapat (Boruzs Beáta, Pallosné Horváth Virág, Mátrai-Kovács Diána, Lehőcz Márió, Óliás Zsolt, Sziva László) 20 óra 26 perc, 22.hely
Futóegerek 2-es csapat (Vavra Mónika, Vavra Pál, Horváth Zoltán, Matucza Zoltán, Papp Szabolcs, Zsák György) 20 óra 46 perc, 28.hely.
2-es csapat bicajos kísérői Kormos László és Csattos József
Egyéniben, akire méltán vagyunk a legbüszkébbek: Horváth Tamás. 31 óra 24 perc. 221 km.
Kísérői: Molnár Petra és barátja Zsolt, bicajosa éjszaka Lenge Márk, utolsó 20 km-én Kiss László, 1-es csapat kísérője némely szakaszokon Pallos Krisztián, illetve sofőrünk, aki nélkül hamar elvesztünk volna, Boda Gábor.

Beszámoló:

Még mindig az az UB, vagyis ULTRABALATON.
Nehezen ülepszik le az élmény, a sok inger, ami a 2 nap alatt ért minket. Az előkészületekről ne is beszéljünk. Tavaly is kettő 6 fős csapat és egy egyéni futónk vágott neki a Futóegerek közül, ez idén is így volt.
A többség már tudta, mire számíthat… vagy mégse? 🙂
221 km. Ennyi várt ránk. Csak 1 kör! 🙂 6 fővel, nem is olyan nagy ügy. Gondolhatjuk joggal. De azért ez nem teljesen így van. Ez a 6 fő (de lehetne bármennyi) végig ott kell legyen fejben, segítve a másikat, készülve a váltásokra, a minimális pihenésről meg ne is beszéljünk, ha egyáltalán megadatik. 1-es csapatunk szombat délután 15.05-kor rajtolt. (2-es csapat beszámolóját belinkelem majd ha elkészül, nehéz 2 vonalon követni az eseményeket).
Eszméletlen meleg volt akkor, inkább forróságnak hívnám. Én kezdtem a futást, az első szakasszal, Keneséig,11,8 km-t. Szerencse, hogy az utolsó héten változtattunk, és nem az első kettőt vállaltam be. Kb. 3 km után iszonyú rosszullét jött rám. A tempóm ennek ellenére nem lassult, de fejben nagyon rendet kellett tegyek. 7 km-nél volt 1 frissítőpont, ott ittam 1 pohár vizet, 1-et meg a tarkómra öntöttem. Életmentő volt, szinte szó szerint. Pontosan 1 óra alatt teljesítettem a távot, és az első dolgom egy gyors átöltözés után a Balcsiba való csobbanás volt, nyakig elmerülve. Enyhített a rosszullétemen, de nem orvosolta. Ahhoz még legalább 2 órának el kellett telnie, de lassan helyre állt a rend. Közben Virág rótta a km-eket, aztán Beus, Márió, Zsolt, majd Laci, aki már a sötétbe futott bele. Megkezdtük az éjszakai etapot is, hasonló sorrendben váltva, itt már velünk volt az időjárás is, nem úgy mint délután, vagy tavaly. Fáradtságunk ellenére is, utólag is látva, olyan gördülékenyen ment minden. Mindenki tudta a dolgát, nem volt fennakadás, szépen összedolgoztunk. Talán a hajnali órák voltak a legnehezebbek, mikor pihenne a szervezet, de nem lehet, mert menni kell.
Voltak váltópontok, ahol hajnalban még táncolni is volt kedvünk és időnk, de olyan is akadt, ahol ki se szálltunk a kocsiból. Szerencsére nem mindenkire egyszerre jön rá a fáradtság, így valaki mindig éber 🙂
Reggel 6-kor, Balatonlellén értük utol Tomit, aki egyéniben futott. Szombaton reggel 7-kor rajtolt, és vasárnap délután 15 óráig kellett beérnie. Szurkoltunk neki kicsit, váltottunk vele pár szót, megkérdeztük kell e segítség, aztán megnyugtatott minket, hogy menjünk csak, az éppen aktuális futónkat majd utoléri 🙂 🙂 Jó vicc, gondoltam, mert Tomi kb. 8 percesekkel haladt, de Ő azt érezte, megy mint az állat 🙂 De legalább haladt. Végig nyomon kísértük, Petrától, aki az egyik kísérője volt, állandóan érdeklődtünk. (bocs Petra, ha sok voltam 🙂 )
És szépen váltottuk tovább egymást, egyre rövidebb szakaszokkal, a fáradtság ellenére is egyre pörgősebben. Már rég forróság volt, mikor még pulóverben voltam, annyira fáradt lehettem, hogy fáztam. Aztán az utolsó szakaszt is megkezdtük. 5 perc alatti ezrekkel bevittek a lábaink, a csapat együtt futott be, ahogy együtt is rajtolt el. 20 óra 26 perc alatt futottuk le a 221 km-t, pár percet javítva tavalyi időnkön (kevés, vagy sok, vagy pont jó ez az idő, ez nagyon relatív). Ezzel 22. helyen végeztünk a 6 fős férfi csapatok között (83-ból). (azért a férfiak között tartottak nyilván minket, mert ahol már akár 1 férfi is van, mind oda sorolják, vegyes kategória híján, és nálunk 3-3 volt az arány)
Beérkezés után még bőven volt időnk strandolni, míg vártuk Tomit. Kiss Laci elé ment bicajjal szerencsére, mert a bicajos kísérői már nem voltak vele, ez nagyon nagy segítség és támasz volt neki. Bea elé futott, és az utolsó 3 km-ét valóban jó tempóban futotta le. Megható volt a beérkezése, minden tiszteletünk az övé. Nagyon szépen helyt állt a másik csapat is természetesen (mint említettem, külön beszámolójuk lesz), ha nincs a 2 órás indulás különbség (sorsolással döntöttek a szervezők), szinte fej fej mellett haladhattunk volna, és az információ áramlás is gördülékenyebb lett volna a csapatok között.
Nagyon vegyes érzelmek vannak bennem. Beérkezés után 1 órával már azt beszélgettük, vajon menne e ebből így még 1 kör?! Egyből, pihi nélkül. Akkor azt mondtuk, csak ha muszáj lenne. De nyilván nem az, azért voltunk ilyen nagyszájúak 🙂
Most azt gondolom, amit tavaly. Jó buli, aki csak tudja, tapasztalja meg. De ne becsülje túl magát, legyen kellőképpen alázatos, és elhivatott maga, és csapata iránt is. Jövőre ismét? Ki tudja. 🙂 Hisz a futás megunhatatlan 🙂